Cikkek

A tudattalan gyár – hol rejlenek a munkahelyi hierarchia, a folyamatos rohanás gyökerei?

A munka világa az emberi lét egyik pillére, a megélhetést biztosítja, sokaknak egyenesen az élet értelmének forrása. A munkához, illetve a munkahelyi szervezethez való viszonyulás mélyebb jelentéssel is bír az egyes ember számára, ami a tudattalanban húzódik meg, így a szervezeteket sok egyéb mellett a benne dolgozók tudattalanja is mozgatja. Ráadásul erősebben, mint eddig gondoltuk. Mindennapi Pszichológia, 2022/3. szám p: 61-31.

“A főnök magára költi a profitot? Nem lesz sokáig mit költenie

Sok mikrovállalkozás létezik Magyarországon is, amelyben a tulajdonos maga is aktívan dolgozik, esetleg néhány további alkalmazottal küzd a sikerért vagy küszködik a vízfelszínen maradásért. Előfordul olyan is, hogy valamelyik családtag is kiveszi a részét a feladatokból. De nézzük meg közelebbről, milyen jogon jár valakinek jövedelem az adott vállalkozásból. A kérdés, érzésünk szerint, jócskán túlmutat az adózási jogszabályok világán. Forbes, 2022. április 2.

Hazudnak-e a cégek, amikor etikus bizniszről beszélnek?

A magas kort egyre kevésbé a biológiai életkor, sokkal inkább az életszakasz nyomán szokás meghatározni. Sokan tartanak az öregedéstől, s bár még a nyugdíj messze van, a munkahelyen is észlelnek magukban egyfajta diszkomfortot: takargatni való lenne az öregedés? Egyáltalán, mi a probléma vele? Szociálpszichológus vendégszerzőnk cikke. Forbes, 2021. november 1.

Leader vagy manager? Hát igen, nagyon nem mindegy!

Számos vállalatnál elvárás, hogy egy vezető nőjön fel végre menedzserből igazi vezetővé! Legyen a cégre vonatkozó jövőképe, legyen képes a stratégiai gondolkodásra. Melyik a jobb? A menedzser- vagy a vezető-szemlélet? És milyen hierarchia áll fenn közöttük? Ezeket a kérdéseket teszi fel szervezetfejlesztéssel foglalkozó vendégszerzőnk. Forbes, 2021. június 21.